Így viseld a blézert 2018-ban!

posted in: divat, Outfit, trend | 0

Ha régóta követitek a blogot, nem árulok el nagy újdonságot azzal, hogy imádom a blézereket. Nagyjából 10 darab pihen itthon a vállfákon, természetesen mind más színű. Igyekszem leárazásokon lecsapni rájuk, de van közte, ami #turikincs. Több outfit posztot mentettek már meg, ebből válogattam párat a teljesség igénye nélkül:

Mivel korábban nagyon szerettétek az Így viseljük idén a fehér inget és az Így viselj farmert az irodában bejegyzéseimet, így ez a sorozat folytatódik és a tavasz egyik alapdarabját a blézert vesszük górcső alá. A jó hírünk az, hogy tökéletesen tudjátok használni a már meglévő blézereiteket az idei szezonban. (Mármint a trendek alapján. Amúgy persze, hogy tudjátok használni.) Ismét egy furcsa csavar a divat diktálóitól, kis időbe telik, míg megszokjuk, ahogy korábban oly’ sok mással ez előfordult már. Az ördög itt is a részletekben rejlik, felejtsétek el, ahogyan eddig viseltétek ezeket a darabokat. Felmerül, hogy ugyan hogy a csudába tudnánk másképp viselni egy egyszerű blézert, mint eddig. Három ilyen újítás látott napvilágot. 1. Felsőként. Blúzként. Ingként. Szóval belehúzva. 2. Övvel. Csak úgy rátéve. 3. Hosszítva, hogy fenék alá érjen. A második és a harmadik verzió jóval utca-barátabb (egyelőre), de nézzük, hogyan mutatnak ezek a trendek, ha ügyesek vagyunk.

Tapasztaljuk ki, melyik nadrágunkba tudjuk betűrni a szűk blézert úgy, hogy ne türemkedjen ki. Illetve kipróbálhatjuk magas derekú szoknyával is. A blézer V-nyakát tekintve, pedig bátran a nyakláncokkal.

A blézeres képeim között is találtok egyet, amin a derékra övet illesztettem. Nálam ez nagyon bevált, ha picit unalmas a szett, vagy túl bő a blézer, csak választok egy vidám színű övet. Ha a vagány verzióra (2. kép) szavazunk, tűrjük fel az ujját és válasszunk egy gyönyörű karkötőt a Rossetti Bizsu kínálatából.

Ha pedig új blézerre vágyunk, válasszunk egy hosszított fazont. Lapos cipővel is elegáns és még a derekunkat is védi. A hangsúly így a csípő környékére kerül, ezért fényes gyűrűt ajánlok hozzá.

Nektek melyik blézer trend jön be legjobban?

Puszi,

Detty

 

 

Leave a Reply