Legyen húsvét minden otthonban!

posted in: Egyéb | 0

Sziasztok,

mivel hétvégén húsvét, így arra gondoltam ma nem divatról, trendekről, ruhákról, cipőkről és ékszerekről írok nektek, hanem arról, hogy hogyan tudjuk magunkat egy kicsit húsvéti hangulatba hozni. Már ha létezik ilyen. 🙂 Gyerekkoromban borzasztóan taszított ez az ünnep, valahogy nem láttam értelmét mamánál ülni és minden kopogtatásnál összerezdülni, hogy na melyik – számomra idegen – szomszéd bácsi jött át az erős, szörnyű illatú kölnijével, hogy meglocsoljon minket, majd várja a tojást. Aztán egy jó ideje megszűnt ez a szokás (legalább is ahol nagymamám lakik), mára már csak a szűk család és a gyerekek maradtak. Ez azért egy sokkal elfogadhatóbb felállás. De ami a locsolásnál is jobban foglalkoztat a lakás feldíszítése az ünnepekre. Korábban annyira nem foglalkoztam ezzel, maximum egy asztal- és ajtódíszig terjedt a dekorálásom. De az új (már nem is olyan új) lakás adta lehetőségeket kihasználva nagyobb élvezettel vetem bele magam a különböző ünnepi díszítésbe. Idén már jó előre betévedtem a Pepcoba, és pár száz forintér szuper kis dekor kincseket vettem. Például ezeket a pasztellszínű kis tojásokat.

Instagramon elég sok lájkot kapott, meg is lepődtem, hogy az embereket ennyire érdekli ez a téma. 2 éve nem voltam ennyire ügyes. Kitaláltam, hogy a szűk családnak hungarocell óriástojásokat fogok készíteni szalvétatechnikával. Pár videót megnéztem előtte, és nem tűnt nehéznek. Tévedtem. 3 napig csináltam, minden nap egy kicsit. Ragasztóban úszott az asztal, átáztak a szalvéták, nem ragadtak, rengeteg idő volt, míg megszárad, úgyhogy ebben tényleg nagyon sok munka volt, és hát nem lettek túl szépek. A bal oldali képen látjátok amiket én készítettem, a jobb oldalon pedig azt, hogy hogyan kéne kinéznie. 🙂 Hát majdnem!

A lakásdekoráción kívül ebben az időszakban rengeteg húsvéti nyereményjátéknak és akciónak örvendhetünk. Természetesen a Rossetti Bizsu sem maradhatott ki ebből. Részletes nyereményjáték leírás: 

Vásárold meg kedvenc kiegészítőidet webáruházunkban április 11-17. között, írd be a megjegyzés rovatba: “Arany csokitojás” és mi minden nap kisorsolunk két szerencsést, akinek a megrendelése mellé csomagoljuk a
Golden Choco Egg csokitojását! A tojás a legfinomabb tejcsoki mellett értékes
Rossetti ajándékot is rejt!* A nyertesek nevét minden nap itt a Rossetti Bizsu Facebook oldalán láthatod.

Mindenkinek más az ízlése, a lakása, így összegyűjtöttem pár jópofa inspirációt. Ma is több olyan poszttal találkoztam Facebookon, hogy valaki tanácsot kért hogyan díszíthetné fel lakását, asztalát a húsvéti ünnepekre. Igyekeztem olyan kis lakásdíszeket választani, amik könnyen elkészíthetőek, nem mellesleg pénztárcabarát megoldást nyújtanak. A kolléganőm pedig egy nagyon jó ötletet adott tegnap: keresett két nyuszis képet a neten, kinyomtatta fekete-fehérben és egy otthoni képkeretbe téve aktualizálta a nappalit.

A pom pom nagy őrület most, én is beszereztem egy csomaggal (szintén a Pepcoban 290 Ft-ért), de azt még nem találtam ki mire fogom ráapplikálni. Amik számításba jöhetnek: szandál, táska, kulcstartó. Ha elkészül, készítek róla egy külön bejegyzést is. A márvány és a tollas tojás azért már haladó szint szerintem, de annyira gyönyörűek, nem hagyhattam ki. 

Idén sok olyan díszt, virágkötő által készített dobozkát, kopogtatót láttam, ahol a nyuszik feneke kerül előtérbe. Meg kell hagyni nagyon édes popójuk van. 🙂 

Végezetül pedig egy olyan pillanatok alatt elkészíthető receptet hoztam nektek, amit én is tervezek elkészíteni a húsvéti asztalra. A húsvét mégis csak nagy részben az óriási zabálásokról szól, nálunk mindig rengeteg sütemény van, sonkák és ‘sárgatúró’. Tudjátok mi az? Nagyon kíváncsi vagyok, hányan ismeritek, írjátok meg nekünk kommentben, ha láttatok, esetleg ettetek már. Eddig a fővárosi ismerőseim 90% nem tudta mi is az pontosan.

Répás minimuffin recept

Hozzávalók:

  • 18 dkg sárgarépa
  • 12,5 dkg darált mandula
  • 16 dkg nádcukor
  • 1 tasak porélesztő
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 1 tk fahéj
  • 18 dkg liszt
  • 2 db tojás
  • 1,5 dl olaj
  • A díszítéshez:
  • 1 db tojásfehérje
  • 10 dkg porcukor
  • narancssárga és zöld marcipán

Elkészítés:

  1. Meghámozzuk a sárgarépát, majd lereszeljük, kinyomjuk a levét, és pürésítjük. Hozzákeverjük a darált mandulát, a nádcukrot, a porélesztőt, majd a szódabikarbónát és fahéjat is. Beleszitáljuk a lisztet, és beledolgozzuk a tojásokat, valamint az olajat.
  2. Megtöltjük egy minimuffinforma 16 mélyedését a tésztával, és 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük, majd hagyjuk a muffinokat sütőrácson kihűlni.
  3. Közben a tojásfehérjét sűrűre keverjük a porcukorral, és megkenjük vele a kihűlt a muffinok tetejét. Díszítsük őket marcipánrépákkal.

Nálatok mi lesz a menü idén húsvétkor? Mivel várjátok a locsolókat?

 

Puszi,

Detty

 

Képek: saját és Pinterest

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük