Michelle Obama és a Rossetti Bizsu

posted in: divat | 0

Sziasztok,

 

ma ismét egy újdonsággal készültem nektek, ugyanis Obama távozásával a divatvilágban is véget ért egy korszak. Bár Michelle Obama már nem first lady többé, hatalmas nyomot hagyott az amerikai és a nemzetközi divatszakmában is. A Fehér Házban töltött nyolc év alatt stílusával, erős, mégis nyitott személyiségével, véleményformáló retorikájával, jótékonysági tevékenységével új értelmet adott a First Lady fogalmának. Nem szoktam politizálni, szégyen nem szégyen, a napi Index cikkek átfutásán kívül nem igen hergelem fel magam különböző politika döntéseken. Viszont emellett a csodás nő mellett én sem szeretnék szó nélkül elmenni. Míg társadalmi szerepvállalása az elmúlt évek legmeghatározóbb női közszereplőjévé tette, addig kifinomult, egyedi stílusának köszönhetően igazi divatikonná is vált. “Az az álmom, hogy kinyitom a bejárati ajtót, és ki tudok rajta lépni anélkül, hogy testőrök vennének körül és bárki felismerne. Ugyanakkor vannak olyan oldalai is az életünknek a Fehér Házban, amik hiányozni fognak. Az itt dolgozó emberek vagy azok, akik a családunk ellátásában segítettek (…) A gyermekeim szempontjából fontos éveket itt töltöttünk ebben a házban. De még fiatalok vagyunk. Sok munkát szeretnénk még Barackkal letenni az asztalra” – mondta az InStyle magazinnak a távozó First Lady. Az egész szakmát szomorúsággal tölti el, hogy Michelle Obama nem first lady többé, és nem csak azért, mert többen visszautasították, hogy Melania Trumpot öltöztessék. 🙂 Michelle Obama példaképként szolgált amerikai és nemzetközi szinten. Az öltözködés kapcsán mindig figyelt arra, hogy közvetítse eszméit, és hogy segítsen olyanokon, akik még esetleg nem futottak be. Mai cikkemben én az ékszereit ragadtam ki, gyönyörű fülbevalóit, és a ritkábban viselt feltűnő nyakláncait. Szinte mindegyik hasonmását megtaláltam a Rossetti Bizsu webáruházban, és érdekességképpen párosítottam a képeket. Így egyrészt Mrs. Obama, másrészt a Rossetti Bizsu kínálata került középpontban. Visszatérve a divat részéhez nagyon figyelt arra, hogy kevésbé ismert tervezők ruháit is válassza, és soha nem tett bőrszín vagy származás miatt különbséget a jelöltek között. Stílusában szerette keverni a luxusmárkákat az bevásárlóközpontokban is kapható márkákkal, ezzel is példázva, a stílus és a divat nem szabad, hogy a pénzen múljon. Több tervezőnek is segített fellendíteni a karrierjét, például Prabal Gurung, Naeem Khan, Jason Wu vagy a J. Crew. Nem véletlen, hogy Melania Trump személye és divathoz való viszonyulása annyi kérdést, kétséget vet fel már hetek óta. Michelle stílusát az elmúlt nyolc évben jól jellemezte az ékszerközpontúság. Az esetek döntő részében nem hiányozhatott outfitjéből egy-egy hangsúlyos gyöngysor, bross vagy méretes fülbevaló. Persze nem aggatott magára egyszerre mindent, jól egyensúlyozott a ruhák kifinomultsága, egyszerűsége és a kiegészítők látványossága között. Mindemellett ruhái jól tükrözték azt a nyitottságot és határozottságot, amely az elnöki párt jellemezték az elmúlt években. Most pedig nézzétek meg az általam válogatott képeket, idézzük fel Obama legszebb ruháit, legjobb képeit, az ékszereket pedig mind-mind megtaláljátok a Rossetti Bizsu webáruházban ITT.

Szép estét,

Detty

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük