Utolsó pillanatos adventi koszorú ötletek

posted in: Egyéb | 0

Sziasztok,

kezeket fel akinek még nincs kész a koszorúja! 🙂 Villámcikkünkkel egy kicsit azoknak szeretnék ötletet adni, akik egész héten a munkahelyen ültek, a koránkelés, a túlóra és a fáradság nehézségeivel kellett megküzdeniük, majd hétvégén jut eszükbe, hogy vasárnap már meg kell gyújtani az első gyertyát. Most kivételesen én nem ebbe a táborba tartozok, hanem a nagyon rákészülő, sok inspirációs képet gyűjtő, adventváró táborba, amikor a nagy várokozásból egy nagy semmi lesz, mert már annyi az ötlet, de csak fejben, a boltokban biztosan semmi ilyesmi nem kapható, viszont amiket ott találok azokról új ötletek jutnak eszembe, így az egész egy nagy katyvasz lesz a fejemben. Szóval nem vagytok egyedül, nekem jelenleg 4 darab szürke gyertyám van a koszorúhoz, azt is szegény húgommal vetettem meg tegnap, mert nem értem volna oda a Pepco-ba zárásig. Hogy ebből mi lesz…nem tudom. Viszont szeretnék nektek segíteni (ha már magamon nem tudok :D), így kiválogattam a kedvenc koszorúimat idén, amiket nem nagy öngörgősség elkészíteni, és szívesen néznénk 1 hónapig asztalunk díszeként is.

#rendhagyo

2f5295f54fe8a9a123cd9bf519bb8ceb

Az utóbbi időben elég nagy szabadságot élvezünk az adventi koszorúk terén, hiába a nevében is szerepel, a koszorú formát elfelejthetjük. Ami maradt, az a 4 db gyertya. Itt 4 egyforma gyertya, pár apró ragasztott dísszel, és mindez egy hosszúkás ágakból álló talpon. Nagyon különleges.

 

#rosegold

3a2e8bdfb3348ea550a9a6b350af3596

Kedvenc színem mostanában, nem csak ékszerben, de lakásunk díszeként is nagyon bevált. Ehhez az egyszerű adventi díszhez nem kell más, csak 4 nagy szürke gyertya, 1 méter rosé szalag és a számok. Elég minimál stílus, de nekem nagyon tetszik. Ha pedig még jobban fel szeretnénk dobni, akkor pár korábban meglévő lakásdekorációt is mellé tudunk biggyeszteni.

 

#orokszurke

4b85409e7509ba2f33d0a01fe49768a9

Középpontban ismét a szürke gyertyák (bocsánat, ha sok, de imádom), itt 3 különböző méret, a koszorú helyett egy kerámiatál, ami kör alakú, és pár szabadon melléhelyezett dísz, ami karácsony feelinget ad. Toboz, fahéj…stb.

 

#fenyoag

4fa3f405256e07fa715a1d67a1e16059

Ez a “koszorú” már picit melósabb, jó sok dísz és kiegészítő került rá, ha jól látom még egy kis műhó is helyet kapott. Hosszúkás doboz az alapja, a gyertyák sztenderd fehérek, egyforma magasságúak. Díszekben viszont nem szűkölködik, fenyőág, toboz, agancs, szalagok és karácsonyi gömbök egymáshoz ragasztva. Aki szeret elpepecselni vele, annak tökéletes.

 

#koszoruujkontosben

8c2de91011a7c851aac4a47137c3d3ed

Nagyon látványos és pofon egyszerű az elkészítése. Valódi koszorúval kezdünk, amit készen veszünk, és még azzal sem bajlódunk, hogy dróttal beleerősítsük a gyertyákat, egyszerűen a közepébe helyezzük őket. Egy barna szaténszalag, pár toboz, és kész is a gyönyörű koszorú. Ha ezt hamarabb tudom… 🙂

 

#felperces

32e6ff61ab90b325b7d2426779401013

Ha tényleg nincs időnk vagy kedvünk ezzel foglalkozni, de mégis szeretnénk valami hangulatot teremteni, fogjunk a konyhából egy tortás tálat, tegyünk rá piros műbogyós növényt (nem tudom a hivatalos nevét :D), és tegyük a 4 gyertyát a közepébe. Szerintem így is gyönyörű.

 

#faszelet

56e51305ab27feead64ce96b763e623c

Egyre nagyobb divat, hogy koszorú helyett faszeletre helyezzük a gyertyákat. Persze ehhez kell egy jó ismerős, aki vág nekünk egyet. Boltban is lehet venni, de irreálisan drága (szerintem). Ezt aztán úgy pakoljuk meg ahogy kedvük tartja. Olyan otthonos, természetes és melegséget árasztó. Mint általában a fából készült dolgok.

 

#szarvasos

61e39883a745285838bc6392a882492e

Tegnap ahogy tesóm hazajött a Pepcoból a gyertyáimmal kérdeztem tőle ő mit vett, és előhúzott a táskájából egy nagy, fából készült szarvast, amin még szőr is volt. Nagyon megtetszett. Ez a gyönyörű agancsos állat eléggé előtérbe került most a karácsonyi díszeknél. Ez a koszorú kicsit zavaros nekem, nem értem mik ezek a kis szálak, meg a gyertyák is más-más stílusúak és méretűek, de a szarvas gyönyörűen mutat.

 

#klaszikus

068b49efb80a7331027974855af0b731

Én nem rajongok a piros gyertyáért, bár tudom, hogy ez igazán a karácsony színe, mégsem hagyhattam ki a repertoárból ezt a klasszikus koszorút. Szerintem azért a legtöbben még mindig ezekben hisznek, és igazuk is van.

 

#betus

2816a1f0a2bf7e81cf5bead4ee276ea7

Ha díszítésben nem brillírozunk, akkor apró, hobby boltban kapható betűkkel is fel tudjuk dobni koszorúnkat. Bár én szeretek díszíteni, az első közös adventi koszorúnkra és is felraktam a kezdőbetűinket. Odáig voltam érte. 🙂

 

#trukkos

a75c453e5a155028df5fdffc7d8acc09

Ha mindenképpen szeretnénk megszabni a sorrendet, de unjuk a számokat és a nagyságrendet, akkor díszítsük fémmel. Ezek a hosszú gyertyák olyan elegánsak, és a fém rátétek pedig jelzik melyik melyik után jön. Nem tudom honnan lehet ilyen kis fém karikát szerezni, de szuper ötlet.

 

#alapnelkul

e05b7f27e6628ae8021051048ce17f65

Szintén egy fél perces ötlet, már az alapot is elhagyjuk, csak a 4 gyertya, 4 szám, 4 csipesz és egy kis mintás szalag. Szép szép, de azért én szeretem ha valami kerete van, egy forma, ami összefogja a képet.

 

#bonyolult

e7a0f1278a132f4d70cf7d95f41e1751

Ennek a “koszorúnak” a bonyolultságát inkább abban érzem, hogy beszerezzük ezt a 4 különböző méretű farönköt (vagy bármi is ez). Ha az megvan nyilván gyerekjáték, kis moha, 4 gyertya és szalagok. Erre tényleg időben le kell kezdeni felkészülni.

 

#utolso

fc0010c18e179dbdb6e47157723f7110

Végül egy olyat választottam, amihez tényleg csak 4 gyertyát kell vennünk. Szintén konyhából egy üvegtál, dekorhomok, vagy bármilyen apró dísz és pár karácsonyfára való gömb. Színvilágával pedig lehet variálni.

 

Remélem tudtam segíteni nektek, ha még nincs ötletetek, a Facebook poszt alá ha van kedvetek,  küldjétek el a tiétek milyen lett, nagyon kíváncsi vagyok.

Gyönyörű első advent hétvégét, puszi,

Detty

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük