19 éves korom óta tervezem, hogy elköltözöm otthonról. Mehetnékem volt már a gimnázium után. Nem tudtam hova, csak azt hogy el Magyarországról. Mindig úgy éreztem, hogy az én jövőm valahol máshol van. Egészen 24 éves koromig csak tervezgettem, aztán eljött a pillanat amikor azt mondtam, hogy: Most! Nem bírtam tovább, untam magam otthon. Az utolsó héten egyenesen frusztrált végig menni ugyanazon az utcán újra meg újra. Ez a furcsa, megmagyarázhatatlan érzés Londonban megszűnt. Teljesen megnyugtatott, hogy minden más, minden új. Úgy érzem mindig szerencsés voltam. Kevesebb mint két hét alatt találtam munkát, mindemellett anyukám, öcsém és a barátaim is Londonban voltak. Viszont van akinek a hiányát mindennél nehezebb elviselni. Így sodort az élet Olaszországba, Rómába. Ezen a blogon keresztül szeretném megosztani veletek, mindazt a csodálatos élményt, újdonságot és érdekességet ami itt történik velem.
Írásaimmal igyekszem egy kis betekintést is nyújtani az olasz minden napokba. Jó szórakozást!
Hazaút Rómába
Még egy utolsó kávé Ferihegyen. Pár óra ér ismét Rómában vagyok. Várom. Hiányzik a reggeli kávém a balkonon, a napsütés, az olasz blabla (amiből egyre többet értek már). Hiányzik az a más életstílus.
Milánó a divat egyik fővárosa, de minden olasz város átitat a divat szellemisége. A római metró tévéin divat hírekről is tájékozódhatunk, az orvosi rendelőben Vanity Fairt olvashatunk, a sarki szupermarket mellett a Furla új kollekcióját csodálhatjuk a kirakatban. Szeretik a divatot és élvezik, kisiskolás kislányoktól a legidősebb hölgyig. És nem csak a nők, a férfiak szint úgy. Persze ennek az árát meg is fizeti az ember, ha nem tudja hol vásároljon.
Budapesten már tudtam, hogy hol lehet egyedi, jó minőségű ruhákat, jó áron beszeretni. Szerencsére a bizsukra nem volt gondom, a RossettiBizsu munkatársaként. Londonban ha nem is tudja az ember, hogy hol vásároljon, ha még nem ismeri a város üzleteit, a Primarkban mindent megtalál. Nem csúcs minőség, de a választék nagy és árban is tökéletes. Rómában már nehezebb a helyzet. Más nagyvárosokkal ellentétben a nagy bevásárló központokat a város szélére taszítják, teret engedve a kis butikoknak és természetesen a nagy olasz márkák üzleteinek a belvárosban. Egyenlőre még felfedezésre várnak a kis üzletek, de egyvalamire már rájöttem: A legutolsó 3 eurós, utcai turkálóban is könnyen márkás kincsekre lelhet az ember ha van egy kis türelme.
Vélemény, hozzászólás?